Hónap: 2025. július

  • D 30 teszt, sajtófotók

    A sikeres kenesei kiállítást követően került sor a Dolphin 30-as első hivatalos teszt és sajtófotózásra. Kétféle vitorla garnitúrával tesztelték a hajót, mind a kettővel kiválóan működött. A tesztelő Litkey Farkas volt, aki a következő szavakkal lépett ki a hajóból: “Papa, ez nagyon jó, még a 38-asnál is jobb”. A tesztelésen részt vett Lénárt Attila a…

    Bővebben…: D 30 teszt, sajtófotók
  • DOLPHIN 30 belső elrendezés

    Az elmúlt időben kialakítottuk a Dolphin-30-as hajó belső elrendezését. Ez alap változatnak tekinthető, amitől sok vonatkozásban el lehet térni. Ezen a változaton például nyitott főfal lesz. A fedélzet szerelvényeinek elrendezése is változhat a tulajdonosok elképzelései szerint attól függően, hogy a túra jelleg van hangsúlyozva vagy a verseny szempontok válnak fontosabbá.

    Bővebben…: DOLPHIN 30 belső elrendezés
  • D 30

    Utolsó bejegyzésünk óta elkészültünk az első hajótestfedélzet összeállítással. Tökéletes karácsonyi ajándék az alkotó csapatnak és a két eddigi megrendelőnek. A képeken látható eredmény meggyőző, egyben jól látható a különbség, korábbi siker típusunk a D28-ashoz képest. A belső tér kialakítása is készül, már jól láthatóak a kialakuló terek. Ezek az egyedi gyártásnak köszönhetően megrendelői igények szerint…

    Bővebben…: D 30
  • D 30

    Már meg is érkeztek az első komoly érdeklődők.

    Bővebben…: D 30
  • D30 fejlesztés

    Fontos állomáshoz érkeztünk a D30-as fejlesztése során, elkészült a fedélzet ősminta. Közben a hajótestben folytatódik a belső fenék ősminta elkészítése.

    Bővebben…: D30 fejlesztés
  • D30 projekt

    Fontos állomáshoz érkeztünk a 30-as projektünkben. Elkészült a hajótest gyártósablonja, amiben hamarosan elkezdjük az első D30-as gyártását.

    Bővebben…: D30 projekt
  • D30 IV.

    képek

    Bővebben…: D30 IV.
  • D 30 III.

    A Dolphin 28-as hajók vízre tétele és a francia hajók kiszállítása után folytatjuk a 30-as új típusú hajónk munkálatait. Elkészültünk a hajótest ősmintával és megkezdtük a gyártósablon elkészítését.

    Bővebben…: D 30 III.
  • D30 II.

    Az új 30-as hajónk fejlesztése során fontos állomáshoz érkeztünk. Elkészült a fedélzet forma kialakítása is, ami a kategória legnagyobb cockpitját kínálja. ????⚓️

    Bővebben…: D30 II.
  • D30 munkálatok kezdése

    Közel 2 éves előkészítési munka után megkezdtük a DOLPHIN család új tagjának a DOLPHIN 30 -as típusú hajónak a gyártását. A sikeres D28-as (Eddig 60 db készült????❗️‼️‼️) és az exkluzív D38-as mellé a mai kor legmodernebb megoldásait tartalmazó hajót kívánunk gyártani, ami elsősorban a D28-as erényeit és jó tulajdonságait viszi tovább, de a legmodernebb formában.…

    Bővebben…: D30 munkálatok kezdése

Keresés

Friss híreink

  • 31. Balaton Boat Show

    Problémákkal, gondokkal terhelt kiállításon vagyunk túl, ez volt a 31. Balaton Boat Show, Kenesén. Kevesebb kiállító, kevesebb érdeklődő, szombat délutáni zápor, extrém alacsony vízszint a kikötőben. De ott voltunk, 31-ik alkalommal is, mint a legrégebbi kiállító cég (a keszthelyi Volvo Varga képviselettel együtt). Látványosan gyarapodik viszont az Elektromos hajtású hajók kínálata, ezen a kiállításon már…

  • A „ Lesz még más is…” itt folytatódik.

    2022 óta vagyunk kapcsolatban a német, ma már GIA YACHT GmbH néven működő céggel, akik számára hajótesteket gyártunk. Ezeket ők szerelik fel, építik bele az elérhető legkomolyabb hajtásokat, elektronikát, kárpitokat, faburkolatokat, stb. Jelszavuk igen egyszerű: Mindenből a legjobbat. Ezek egyedi hajók természetesen, nincs széria, nincs két egyforma, egyesével készülnek, a megrendelők igényei szerint.

  • Szeptember, tehát Balaton Boat Show!

    Szeptember, tehát Balaton Boat Show Kenesén. Valószínű, ezt a remek hajót állítjuk ki, egyszer már szerepelt itt, sikerrel! Az egyedi építés sok előnye közül most az egyik jelentős: A következő szezontól a DOLPHIN 30-asokat lehet rendelni 1,4 m merülésű ólom tőkesúllyal is! Bár ne lenne rá szükség, de mi felkészültünk! Minden Dolphinost és a típus iránt érdeklődőt…

Kategóriák

Címkék